„A fesztiválozás már nem hóbort, hanem életforma” – interjú Lobenwein Norberttel

Zeneileg sokszínűbbé váltak a fesztiválok. A nagy sztárokat egyre nehezebb leigazolni. A színpadtechnika és látványvilág hatalmasat fejlődött, ezzel a költségek is nőttek. Egyebek mellett e három trendet említette lapunknak adott interjújában Lobenwein Norbert, a hazai fesztiválszervezői szakma egyik legbefolyásosabb szereplője, a Szigetet és a Voltot szervező cégek résztulajdonosa. Beszélt jó döntéseiről, melléfogásairól, és azt is elárulta nekünk, hogy a piacon miben lát fantáziát.

Ugyan ön a Sziget fesztivál egyik tulajdonosa, a neve elsősorban a Volttal és a Balaton Sounddal forrt össze. A Sziget amerikai felvásárlása után hogy néznek ki most a tulajdonosi arányok a Sziget Zrt.-ben?
A Voltot Fülöp Zoltán gimnáziumi barátommal együtt alapítottuk 19 évesen. Zolival minden projektünket, fesztiválunkat felesben tulajdonoljuk. A kezdetek óta baráti és munkakapcsolatban vagyunk a Sziget alapítóival, Gerendai Károllyal és Müller Péter Sziámival. A Szigethez Péter hívott munkatársnak 1996 környékén, amiért örökké hálás leszek neki. A közös munkából közös cég lett: a Volt, majd a Balaton Sound voltak azok a fesztiválok, amelyeket együtt fejlesztettünk a portfóliónk többi eseménye mellett, a zászlóshajó természetesen mindig is a Sziget maradt. Rendszeresen érdeklődtek nálunk szakmai és pénzügyi befektetők egyaránt, végül három évvel ezelőtt állapodtunk meg egy amerikai társasággal, akkor adtuk el a Sziget Szervezőiroda 70%-át. Müller Péter korábbi kiszállása után Takács Gábor, Gerendai Karcsi, Fülöp Zoli és én maradtunk a 30%-os tulajdonosok. Zolival és Kádár Tamással továbbra is aktívan irányítjuk a céget, illetve a fesztiválokat, Gábor és Karcsi az eladás után visszavonult.

Melyik ötletére a legbüszkébb, amely bejött?
A fesztiválszervezés alkotómunka, és némileg egyfajta drognak is nevezhetem. Több mint huszonöt éve foglalkozom ezzel, de minden évben, minden fesztiválban találok olyat, ami motivál, amire büszke lehetek, ha megvalósul. 1993 óta a Volt indulásán túl felépítettünk sok-sok brandet, amelyek Magyarország jegyzett turisztikai eseményei, és amelyek évente több százezer vendégünknek nyújtanak élményt. Ebbe a jó érzésbe valóban sokszor keveredik büszkeség is.

És másik véglet? Melyek voltak pályafutása legnagyobb kárt okozó döntései?
Igazán jelentős veszteség csak a 2010-ben indult StarGarden kapcsán jut eszembe. Az ötletet máig jónak tartom, de rosszkor kezdtük, és nem úgy valósultak meg a terveink, ahogyan szerettük volna… A terv az volt, hogy, nyugat-európai példa alapján, elindítunk egy olyan fesztivált, amely a klasszikus fesztiválközönségnél idősebbeket szólít meg; a legendák fesztiválja – ez volt a szlogenünk. Végül egy évet élt meg az esemény.

Pedig a szülők korosztálya többet keres, mint a fiatalok.
Egyrészt ez igaz, másrészt látszik, hogy a legendák önálló koncertjei világszerte és itthon is jól működnek, vélhetően ezek közönsége egy fesztiválon is jól érezné magát, ha több kedvencét láthatná egy nap. Azt azonban nagyon nehéz összehozni, hogy a kiszemelt sztárok ugyanakkor érjenek rá. A hagyományos fesztiváljainknál is a booking (a külföldi fellépők lekötése – a szerk.) a legnehezebb feladat, de ott ha nem ér rá X, jó lesz majd Y. A StarGarden esetében amikor láttuk, hogy Sting, Eric Clapton, és még sorolhatnám a vágyainkat, nem érnek rá, kevesen maradtak olyanok, akikből elsőre ütős program jöhet össze. Végül a Deep Purple, az Animals, az Omega, a Korál fémjelezte a programot, amelyre a korábban kalkulált jegyár kissé magasnak tűnt. Ráadásul ez volt a válság első éve, így életünkben először indítottunk úgy fesztivált, hogy egyetlen szponzorunk sem volt. Abba is hagytuk.

A közszolgálati szerep mennyire áll jól egy fesztiválszervező cégnek? Hogy élte meg például, amikor az idei Voltot propagandafesztiválnak bélyegezte a sajtó egy része, mert Orbán Viktor 1989-es, történelmi beszédét sugározták a nagyszínpadon a fiataloknak, és amiért igen sok pénzt fizetett önöknek egy állami szervezet?
A sajtóvisszhang sokkoló volt számomra. Ha én újságíró lennék, egész biztos utánajárnék, hogy mi történik egy fesztiválon, és az alapján tudósítanék. Bárkit szívesen fogadtam ebben az öt napban is, aki kíváncsi volt a valóságra, de csak néhány médium tette ezt meg. Ettől függetlenül persze mint mindenből, ebből is tanultunk, és levontuk a tanulságokat. A magam részéről nem érzem problémásnak a Terror Háza rendezői koncepcióját, azt azonban elfogadom, hogy van, akinek ez nem elfogadható.

Mostanában milyen új jelenségek, nemzetközi trendek hatnak leginkább a hazai fesztiválpiacra?
Létezik egy hosszú távú, mondjuk most már tízéves trend, miszerint egyre sokszínűbbé válnak a fesztiválok. Ez alatt azt kell érteni, hogy ma már nem nagyon lehet megmondani, milyen egy nagyfesztivál zenei vagy kulturális karaktere. A műfaji határok felbomlottak, a nagyszínpadokon főműsoridőben ugyanúgy szerepelhetnek rockbandák, mint edm-dj-k. Persze vannak tematikus fesztiválok, de a legtöbben ezt a műfaji sokszínűséget követik, amely számomra amúgy igen szimpatikus. Ugyancsak egyfajta trend, hogy évről évre nehezebb a legnagyobb sztárokat leigazolni fesztiválokra az egyre emelkedő költségek miatt. Az igazi küzdelem értük folyik, mindenki a sztárokért harcol. Harmadikként a vizualitást említeném: a színpadtechnika, a látványvilág hatalmasat fejlődött néhány év alatt. Ez sok kreatív energiát és hasonló mennyiségű pénzt is követel.

Mit hozhat a jövő?
A fesztiválozás ma már nem a különcök hóbortja, hanem egyfajta életforma és nyaralás, nagy tömegek számára. Ez persze azt is kitermeli, hogy sorra indulnak a kisebb, exkluzívabb vagy éppen csak családiasabb, tematikus fesztiválok, amelyek pont annak fordítanak hátat, ami a tömegfesztiválok lényege. Mindkét iránynak van piaca, jövője.

Mit tanácsolna egy pályakezdő fesztiválszervezőnek, hogyan vágjon bele az iparágba?
Az biztos, hogy az az út, amelyre mi ráléptünk közel harminc éve, ma már nem járható. Az új generációt bizonyos értelemben kitaposott út várja, talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy azoknak is köszönhetően, akik pár évtizede pörögnek ezen. A kitaposott útnak számos előnye van, de legalább ennyi hátránya is. Mi megengedhettük magunknak, hogy kísérletezzünk, és a saját kárunkon tanultuk meg, és részben alakítottuk ki a szabályokat. Az új belépőknek nehezebb a dolguk a nagyra nőtt cégbirodalmak árnyékában. A kisebb, speciális igényeket kielégítő fesztiválok indításában látok inkább fantáziát. Itt azonban az a nagy kérdés, hogy amikor szintet szeretnének lépni a szervezők, amihez plusz pénzügyi forrást kell bevonniuk, vajon sikerül-e csak a jegyárbevételből finanszírozni az ugrást, sikerül-e megőrizni azt a hitelességet, amelytől igazán szereti őket a közönség. Mindenesetre a startupok mintájára a fesztiválbizniszben is jellemző ma már, hogy induló és ígéretes fesztiválokat vásárolnak meg a nagyok, és együtt fejlesztik tovább őket.

Mikor érezte először, hogy nagyon bejöhet a fesztiválszervezés?
Talán a Volt nyolcadik-kilencedik évében, amikor úgy döntöttünk, hogy összeállunk a szigetes barátainkkal, akikkel amúgy a kezdetek óta együtt dolgoztunk. Ha ez nincs, akkor jóval nehezebb dolgunk lett volna mind a fellépők lekötése, mind a marketing, a szponzoráció, a fejlesztések területén. Négyen igazán ütős csapatot alkottunk, nem is beszélve az egyre bővülő szervezői stábról körülöttünk. Korábban nem vizionáltunk olyan távlatot, hogy ebből akár meg is tudunk majd élni, vagy hogy nemzetközileg is jegyzett fesztiválszervezővé válhatunk, és egy egész sor esemény fűződik majd a nevünkhöz.

Hogyan változott az évek során a feladatköre, illetve a munkamegosztás ön és a többi vezető között a Szigetben?
Az elején Fülöp Zolival mindent mi csináltunk a koncertszervezéstől a sörcsapolásig, a plakátozástól a szponzori tárgyalásokig. Ahogy növekedtünk, a szerepeink is jobban letisztultak, bár még most is fontosnak tartjuk, hogy rálássunk a szervezés egészére. Zoli viszi a Soundot és a B my Lake-et, én a Voltot és a Strandot. És persze mellettünk van sok-sok kolléga, akik az egyes területeket irányítják.

Mennyire vált rutinná a munka, és mennyit dolgozik „szezonon” kívül?
A szervezésben a szabadság számomra fontos elem. Azért tudok a fesztiválok mellett Road Movie-t, filmet, magazint készíteni, mert jó emberek vannak körülöttem, akik segítenek megvalósítani, amit megálmodom, vagy éppen közösen álmodunk meg. A nyár végével korábban mi is lazítottunk néhány hónapot, de ma már ez nem tartható. Jelenleg például már a 2021-es fellépők ügynökeivel tárgyalunk. A szezonalitás annyiban létezik csak, hogy évszakonként másra kell koncentrálni, üresjárat nem létezik.

Mi dönti el, hogy milyen fellépőket választanak? Hogy zajlik ez a folyamat?
A legfontosabb tényező a fellépők naptárja. Arra nincs nagyon példa, hogy valaki csak a mi kedvünkért iderepülne, de ez más fesztiváloknál se jellemző. Inkább azt nézzük, kire van esély. Olyan szempontból viszont szerencsénk van, hogy egy szezonban négy-öt fesztiválra is tudunk ajánlatot tenni: ha éppen nem turnézik a Volt ideje alatt, a Sziget vagy a Strand idején talán igen. A kiválasztáshoz rendszeresen figyeljük a trendeket, a közönség igényeit. Itt leginkább azzal lehet félrelőni, ha nem vesszük figyelembe, hogy például egy jellemzően magyaroknak szóló fesztiválon nem érdemes olyasmivel próbálkozni, ami mondjuk a brit piacon friss siker. Pár éve például elsőként sikerült elhoznunk az Arctic Monkeyst Magyarországra, a Voltra. Éppen akkor nyerték a Brit Awardson a legjobb bandának járó díjat. Nem volt jó döntés részünkről, mert bár hatalmas szakmai eredménynek számít, hogy felléptek nálunk, a Szigeten sokkal nagyobb sikerük lett volna.
A Volt Produkció egyik fő terméke a nyolcadik éve működő Mol Nagyon Balaton programsorozat. Mik a tanulságok, hogyan muzsikál ez a projekt?
Szerintem már önmagában nagy siker, hogy nyolcadik éve jól működik. Tavaly 1,2 millió látogató érkezett a Mol Nagyon Balaton által jegyzett eseményekre, amelynek egyharmada saját szervezésű, a többiek ismert, neves balatoni programok.

Mi a modellje ennek a projektnek?
A Mol Nagyon Balaton túl azon, hogy védjegyszerepet tölt be, leginkább ernyőként működik, a legjobb minőségű balatoni produkciókat fogja össze. Mi, akik ezt az ernyőt a kezünkben tartjuk, elsősorban publicitást, marketinget adunk a partnereinknek, ami nehéz kommunikációs feladat, hiszen nagyon eltérő programokat kell ajánlanunk: a rockkoncerttől a gyermeknapi programokig, a komolyzenétől a sportig. Ezeket a szándékunk szerint a minőség és a kreativitás tartja össze.

Mire lenne szükség a négy évszakos Balatonhoz?
E pillanatban ez még kérdés. A Balatonon hagyományosan szezonális programok vannak, csak nyomokban tűnnek fel az őszi borfesztiválok, illetve a karácsonyi, év végi programok vagy sportesemények. Ha a szálláshelyek, ingatlanok fejlődése még inkább érezhető lesz, az a többi területre is hatást gyakorol.

A Volt két oszlopos terméke, a B my Lake és a Strand fesztivál hét éve működik, legutóbb Zamárdi helyszínnel. Mik a tanulságok?
A B my Lake ma már balatoni utazófesztiválként értelmezhető – bár nem ez volt a célunk vele. Balatonvilágoson indult, Zamárdi és Keszthely érintésével tavaly óta újra Zamárdi az otthona. Erőssége, hogy jól körülhatárolható, elektronikus zenét szerető közönséghez szól, sok magyar és egyre több külföldi vendéggel. A Strand fesztivál vele egyszerre, néhány tízezer látogatóval indult, tavaly már 130 ezer vendégünk volt. Sokak szerint a Strand az egyik legdinamikusabban fejlődő „új” fesztivál, amiben én is nagyon hiszek. Az utolsó nyaralós hétvége, tele programokkal…

Hogy néz ki a Volt által szervezett fesztiválok jellemző bevételi és költségstruktúrája?
A bevételi oldalon a jegyeladás, a szponzorok és a vendéglátás követik egymást, előbbi a teljes felét adja, utóbbi kettő közel azonos arányban osztozik. A kiadási oldal arányai nagyrészt azon múlnak, hogy milyen szintű programban gondolkodunk. A Strand esetében a program nagy tétel, különösen azóta, hogy erős nemzetközi kínálatunk van. Ezt követi a technika, az infrastruktúra és a marketing.

Pozíciójánál fogva nagy hatalom is van a kezében. Hogyan választják ki azokat a magyar zenekarokat, amelyek szeretnének fellépni a fesztiváljaikon?
Erre kidolgoztunk egy protokollt, pont azért, hogy ne a saját ízlésünk és megérzéseink irányítsák csak a fellépők kiválasztását. A Nagy-Szín-Pad! nevű projektünk a Petőfi Rádióval közösen kifejezetten arra kíván megoldást kínálni, amit említett a kérdésében. Minden év elejére összegyűjtjük a rendezvényes szakma – fesztiválszervezők, klubosok – ajánlásait, hogy lássuk, kikre érdemes odafigyelni, vannak-e olyan új előadók, akik elkezdtek klubokat megtölteni Budapesten és vidéken. Közülük meghívunk néhányat egy versenyre az Akvárium Klubba négy estére, ahol a közönségszavazatok és a szakmai zsűri ítélete dönt arról, hogy kiből lehet az adott évben nagyszínpados előadó. Aztán a teljes mezőnyt meghívjuk a fesztiváljainkra, illetve a Campus is csatlakozott hozzánk. Büszkén mondhatom, hogy az elmúlt hat évben igen jó szimattal találtunk meg a siker küszöbén álló csapatokat, olyanokat, mint a Halott Pénz, a Margaret Island, a Szabó Balázs Bandája, az Ivan & the Parazol, és még sorolhatnám. Az eddigi hatvan meghívottunkból legalább húsz ma már kötelező résztvevője a magyar fesztiváloknak, több közülük állandó headliner.

Milyen új projekteken dolgoznak?
Az új kedvenceim közül a Road Movie nevű kezdeményezést említeném elsőként. Magyar szerzőket, zenekarokat kértem fel, hogy hazai tájakról, városokról, utcákról írjanak dalokat, amelyek alapján ismert filmrendezőkkel klipet forgatunk az említett tájakról. A cél az, hogy a fiatalok, a zenekarok közönsége, rajongóik a saját „példaképeiknek” köszönhetően ismerjék meg Magyarország értékeit, természeti szépségeit, vagyis azokat a helyeket, amelyek valamiért közel állnak a szerzőkhöz. Eddig négy ilyen dal jelent meg: Rúzsa Magdi Kishegyesről, a Margaret Island a Balatonról , a Hiperkarma a Mecsekről, a Bagossy Brothers Company pedig Erdélyről írt dalt, illetve nemrég jelent meg a Kelemen Kabátban klipje a Dunakanyarról. A terveink szerint további tizenkettő jelenik meg jövőre.

Névjegy
Lobenwein Norbert 1974-ben született Sopronban, négygenerációs fényképészdinasztia sarjaként. Feleségével Budapesten nevelik három gyermeküket, egy 8 éves kislányt, egy 9 és egy 13 éves fiút. Felesége egy étteremhálózat hr-vezetője. A család egyik fix programja az évi kétszeri külföldi utazás. „A tavaszi és az őszi iskolai szüneteket próbáljuk megnyújtani hosszú hétvégékkel” – mondja Norbert.

Ember Zoltán